Hasznos ötletek

Matracok és testhelyzetek hátfájós betegeknek

 

                                                                         Hátfájás

                           Az ágy matraca kulcsfontosságú az alvás minőségében, mert nagy mértékben járul hozzá a pihentető és kellemes éjszakai alváshoz, és az azt követő friss felébredéshez. A rossz ágybetét már önmagában is elegendő  a kialvatlansághoz  a rossz közérzethez, a hátfájós embereknek pedig erősítheti fájdalmait.

A hátfájás oka sokféle lehet, és a különféle bántalmak enyhítésére egyedi típusú ágy, matrac és alvó testhelyzet szükséges.

Eddig nagyon kevés tudományos kutatás készült a matracokkal és a hátfájással kapcsolatban, ezért az azokban foglalt eredmények sem elég meggyõzõek.
Annyi azonban biztos, hogy a hátfájások okai rendkívül összetettek, ezért nehéz megállapítani, hogy az adott személy matraca kiemelkedõ szerepet játszott-e a fájdalom kialakulásában, vagy felerõsítésében.
Néhány megfontolandó tanács azonban segítségére lehet a fenti problémákkal küszködõ betegek számára.

Az izmok, a szalagok, és a gerinc néhány része kizárólag alvás közben tud megpihenni, és teljesen ellazulni. A hátfájással küszködõ betegeknek ezért különösen fontos, és a gyógyulásukhoz nagy mértékben hozzájárul a kényelmes testhelyzet alvás közben, amit csak egy kényelmes ágymatrac tesz lehetõvé.

Lássunk tehát néhány testhelyzetet, amelyek alvás közben pihentetik a
gerincoszlopot:
• Általában az a legkényelmesebb, ha egyenes felületû ágyon hanyatt fekve alszunk miközben a térdhajlatunk alatt párnák vannak. Ez teljesen tehermentesíti a gerincet, és alsó részének segít felvenni természetes alakját.
• Akik az oldalukra fekve szeretnek aludni, tegyenek egy kisebb párnát a térdeik közé, mert így tehermentesítik a csípõjüket és a gerincük alsó részét.
• A hason fekvõknek pedig azt ajánljuk, hogy alhasuk és csípõjük tájékára tegyenek egy lapos puha párnát, hogy kevésbé kicsavart legyen a testhelyzetük, és így a gerincükre kisebb terhelés jusson.

                              Matracok kiválasztása hátfájós betegeknek

                   Ilyenkor a legfontosabb szempont a fájdalmakat okozó betegség fajtája. Ez lehet:
• Osteoarthritis:Az ilyen betegségben szenvedõknek gerincbántalmaik vannak. Nekik leginkább a magzati pozíció kényelmes a behajlított térdek miatt. Ha Önnek ilyen panaszai vannak, használjon állítható támlával és lábtartóval ellátott széket a pihenésre, mert azzal enyhítheti a gerincoszlopára nehezedõ terhelést.
• Porckorong betegség: A gerinccsigolyák közti porckorong valamilyen betegségében szenvedõknek általában sima matracon hason fekve kényelmes aludni, a már az elõbbiekben említett lapos puha párnával a csípõjük alatt.
• Spinal stenosis: A gerinccsatornában lévõ szûkület által okozott betegség. Erre is a magzati pozíció ajánlott alvás közben. Így a gerincvelõre kisebb terhelés jut. Használjon ebben az esetben is állítható támlával és lábtartóval ellátott széket a pihenésre, mert azzal enyhítheti a gerinccsatornára nehezedõ terhelést.
Bursitis: Ez az úgynevezett nyálkatömlõ gyulladás a csípõ fölött. Számukra elõnytelen a túlságosan kemény matrac, mert erõs fájdalmak okozója lehet. Ha túl kemény tömetû az ágybetét, akkor tegyenek egy puhább réteget a tetejére, ami segít kényelmesebbé tenni a fekvést.
• Csípõfájás: Ebben az esetben is az oldalfekvés szokott célravezetõ lenni a térdek közé helyezett puha párnával. Így kisebb terhelés esik a csípõre.
• Porckorong sérv: Ilyenkor a legkényelmesebb testhelyzet általában az elváltozás elhelyezkedésétõl függ. A leggyakoribb (paracentrális) elhelyezkedés esetén a hason fekvõ testhelyzet ajánlott, más esetekben például a magzati pozíció is kényelmes lehet.
Általában igaz, hogy a térdek alátámasztása párnával, segít a hát környékén tapasztalható fájdalom enyhítésében, sokszor a gerincmûtét után is ezt javasolják a betegeknek.
Az állítható hát- és lábtámasszal ellátott székek esetén könnyebben állítható be olyan testhelyzet, ami kényelmes a hátfájdalmakban szenvedõknek. Különösen azokban az esetekben, amikor a fájdalom állás közben, vagy felegyenesedéskor erõsödik meg, és hajlott testhelyzetben enyhül.

A helyes alvást befolyásoló egyéb tényezõk

                                  Természetesen nem kizárólag a matracokban keresendõ a különféle fájdalmak és alvási nehézségek megoldásának kulcsa, ezért a jó alvás érdekében számos más tényezõt is figyelembe kell venni:
• gyógyszerek mellékhatásai
• rendszertelen alvás
• koffein, alkohol és dohányzás
• alvási apnoé (egyfajta alvászavar)
• idegesség, stressz
Ha tehát nem a kényelem hiánya az egyetlen akadálya a pihentetõ alvásnak, akkor olvassa el többi cikkünket ebben a témában, és keresse fel háziorvosát, aki majd segít az alvászavarok okainak és megoldásának megtalálásában. Tartós vagy erõs hátfájás esetén olyan kóros elváltozásokról is szó lehet, amelyeket nem gyógyít meg pusztán egy matraccsere. Ilyen esetben egy alapos kivizsgálás utáni diagnózis és kezelés szükséges a bántalmak megszüntetéséhez. Még ekkor is ajánlott az ágy matracának kicserélése, de nem orvosi szempontból, sokkal inkább az Ön kényelmének biztosításához, fokozásához, és a mihamarabbi gyógyuláshoz.

         Forrás: alvasportal.hu

Posted in hasznos ötletek | Leave a comment

Gyakori kérdések.

 

Milyen matrac jó az allergiás betegeknek?

Majdnem minden ágybetétünk antiallergén, levehető és mosható huzattal készül. Termékeink az allergiát nem szüntetik ugyan meg, de a tüneteket (a kiváltó okokat,úgymint a nem megfelelő átszellőzés és a nedvesség nem kellően jó elvezetése )képesek mérsékelni. Az ágybetétek a szerkezetüknek köszönhetően, a szellőző csatornák használatával, és megfelelő huzattal kombinálva meg akadályozzák a gombák, illetve a poratkák megtelepedését.

                                                    
matrac_altalanos

Egyben vagy külön álló matracot vásároljak?

Ha külön-külön vásároljuk meg az ágybetéteket, akkor sokkal könnyebb szállításra számíthatunk, és mivel forgatni kell a matracot, így a forgatást is meg tudja oldani egy személy. Akár eltérő keménységű ágybetétet is választhatunk így. Hátránya azonban, hogy hiába egyforma magasságú a két ágybetét, mindig lesz köztük hézag, melybe beleakadhat a könyökünk,lábunk forgolódáskor. Ez ébredést eredményezhet azoknál, akik éjszaka gyakran változtatnak fekvési pozíciót. Ha dupla matracot választunk, akkor nem kell hézaggal számolnunk, de a termék forgatása és szállítása nehézkesebb.

 

Hány nap alatt lehet megszokni a matracot?

Átlagosan 2-3 nap alatt, viszont az arra érzékenyebb embereknél ez az idő 10 napra, vagy akár 2 hétre is kitolódhat.Néhány vásárló az első éjszaka után arra panaszkodik, hogy talán még kényelmetlenebbül alszik, mint az előző matracán. Ez azért van, mert az izomzatunk, a testünk már megszokott egyfajta fekvési pozíciót (még ha az rossz is volt ), és amikor egy minden ponton maximális alátámasztást nyújtó ágybetétre fekszünk, hirtelen szokatlan. Mivel azonban a jót könnyű megszokni, ezért fokozatosan egyre jobb lesz az alvásunk.

 

Hideghab =  szivacs?

Nem! A hideghab a szivacsnak egy továbbfejlesztett változata. Míg a szivacsot meleg öntéssel készítik, addig a hideghabot alacsony hőmérsékleten, kémiai reakcióval állítják elő. Így a rugalmassága, illetve tartóssága messzemenően jobbá vált, mint elődjéé.

 

Izzadékony vagyok, milyen matracot válasszak?

Nem olyan ritka probléma ez, mint azt gondoljuk, a megoldás pedig igen egyszerű. A legtöbb ágybetétünk légcellával ellátott, vagy a szerkezeti felépítése miatt nagyon jó szellőzésű. Huzataink kiváló nedvesség-elvezető képességgel rendelkeznek és a matrac magjába vezetik az izzadtságot, ami a tökéletes ventiláció révén elpárolog. Mindezt megfejelhetjük egy jó minőségű matracvédő huzattal

 

Mi a megoldás, ha gerincsérvvel, hátfájással, rossz alvással küzdünk?

Elsőként fontos megemlíteni azt, hogy a matrac nem gyógyszer, azonban képes segíteni, megelőzni, de leginkább regenerálni. Bármilyen betegséggel is küzdünk, egy jól kiválasztott ágybetét nagyon sokat javíthat pihenésünk minőségén. Tartja és alátámasztja a testet, leveszi az izmokról a terhelést, valamint elvezeti a nedvességet. Ez mind-mind hozzásegít a pihentető, kényelmes alváshoz.
Szánjon elegendő időt a vásárlásra,hogy nyugodtan, hosszabb időn keresztül tudja kipróbálni  az ágybetéteket.

 

Mi az az ortopéd zóna?

A legtöbb ágybetét már ortopéd zónákra van osztva. Ennek megfelelően különböző keménységű rugók, illetve formázott habok 5-7 részre osztják az ágybetétet. A középső részén, ahol a legnagyobb a terhelés és az igénybevétel, ott keményebb a matrac, és a két vége felé pedig változik a keménysége, a test felépítésének megfelelően, pl. könnyített vállrész beépítésével. Ezzel segítik azt, hogy ahol megnövekedett a terhelés (pl. váll-hát-csípő), ott minél ideálisabb alátámasztás valósuljon meg. Az ortopéd zónákra osztottságnak köszönhetően csökken az ágybetétek merevsége, így súlyunknak megfelelő matracot tudunk választani.

 

Miért kell forgatni a matracot?

Valójában a forgatással kíméljük az ágybetétet. A váll-hát-medence vonalon a termék hozzáidomul alvási szokásunkhoz, megsüllyed és felveszi testünk alakját. A forgatás pihenteti az anyagot, segít abban, hogy hosszabb távon fennmaradjon annak ortopéd tulajdonsága. Nem mellékes az sem, hogy az elpárologtatott nedvesség nem mindig ugyanazon a ponton csapódik le. A forgatással tehát növeljük matracunk tartósságát.

 

Van-e jelentősége a matrac magasságának?

Gyakorlatilag az alvás szempontjából nincs jelentősége, mivel a matrac szerkezeti felépítése az, ami számít, mind a kényelem, mind a tartósság szempontjából. A ma kapható ágybetétek zöme 14-22 cm közötti magassággal rendelkezik. Viszont ha meglévő ágykeretbe vásárolunk matracot, érdemes megnézni, hogy mennyire fog az majd az ágykeretbe süllyedni. Általában 5-8 cm ajánlott, hogy az ágykeret széle ne legyen zavaró akkor sem, ha az ágy szélén ülünk.

 

Hogyan lesz tartós az ágybetét?

Néhány apró odafigyeléssel, az ágybetétünk komfortfokozatát megőrizhetjük, élettartamát meghosszabbíthatjuk. Az ágybetétet az első 3 hónapban 2 hetente, utána legalább negyedévente meg kell fordítani, hogy megelőzzük a kifekvést a korai anyagfáradást. A szellőztetés a higiénia szempontjából lényeges. A matracvédő megvédi a matrac huzatot, könnyen mosható használata hamar megtérül.

 

Számít-e a testsúly?

Hogy mi számít lágynak vagy keménynek az a használó súlyától is függ. A súlykorlátozásokat a matrac élettartamának meghosszabbítása miatt érdemes figyelembe venni.

 

 

Posted in hasznos ötletek | Leave a comment

Hogyan óvja matracát?

II. rész

                                   Tehát hogyan lehet  legjobban vigyázni és gondoskodni matracunkról?

                                                           Néhány tanács az ágybetét védelméért:

        matrac_nagy

    

              Használatba vétel előtt gondosan olvassa el a gyártó utasításait

        Ha betartja a gyártó utasításait és tanácsait, biztos lehet benne, hogy sok-sok éven keresztül nem kell megválnia matracától és kényelmesen fog aludni rajta.

             Ügyeljen az ágyrács és a matrac helyes összeállítására

     Ügyeljen rá, hogy az ágyrács és a matrac megfelelően legyen összeállítva és felhelyezve. A nem megfelelő felhelyezés kárt tehet a matracban.

         Ne távolítsa el a címkét

      A címkén olvasható információk később hasznosak lehetnek. A címke a matrac azonosítója, garanciális esetekben szükség van rá, tehát hagyja rajta a matracon.

          Megfelelő ágykeretet használjon – ágyrácsos keretet

     Ne aludjon fémrugókon, széles deszkájú felületeken vagy lapos, egybefüggő felületeken. Az ilyen ágyak azért nem megfelelőek, mert visszatartják a nedvességet, és ez penész kialakulásához vezethet. Mindig ágyrácsra helyezze a matracot, mert az ágyrács lehetővé teszi, hogy a levegő folyamatosan keringjen a matrac körül, tehát jól szellőzzön

         Forgassa a matracot

    Néha-néha, különösen az első 6 hónapban, fordítsa meg a matracot, hogy az a rész, ahol addig a feje volt, most a lábához kerüljön.

         Biztosítson megfelelő szellőzést a hálószobában és a matrac körül

    Legalább hetente (de lehetőség szerint naponta) szellőztesse ki a hálószobát és a matracot. A matrac szellőztetésekor húzza le az ágyneműt, hogy ne maradjon nedvesség a matracban,  ne alakuljanak ki kellemetlen szagok és ne jelenjen meg penész.

       A matrac tisztításához ne használjon folyékony vegyszereket

    Megsérül a matrac anyaga, ha folyékony tisztítószereket használ rajta, vagy vasalni próbálja. Ugyanez vonatkozik az erős vegyszerekre. Az a legjobb, ha időnként közönséges porszívóval kiporszívózza a matracot (a hagyományos fajtával, ne a víztartályossal).

       A matrac nem trambulin

    Ne engedje a gyerekeket ugrálni a matracon. Habár matracok tartós anyagokból készülnek, ha ugrálnak rajta az károsíthatja vagy akár el is törheti az ágyrács léceit.

       Ne hajlítsa meg vagy hajtsa össze a matracot

    Ha elmozdítani vagy tisztítani akarja a matracot, sohase hajlítsa meg vagy hajtsa össze, mert az súlyos kárt okozhat benne.

Posted in hasznos ötletek | Leave a comment

Hogyan óvja a matracát?

 

I. rész

             Akárcsak a lakásunknak, az autónknak és a ruháinknak, a matracunknak is különleges gondozásra van szüksége. Ha elfeledkezünk róla,a matrac könnyen elveszítheti pozitív tulajdonságait.
A jól megválasztott védőhuzat segítségével megnő a matrac élettartama, az ágy megőrzi frissességét, ugyanakkor kényelmes és puha marad.

          Hogyan válasszon védőhuzatot a matracához?matrac-kiegeszitok-2

         Ezt az útmutatót azért állítottuk össze, hogy az igényei és esetleges egészségügyi problémái alapján segítsünk kiválasztani az Önnek legmegfelelőbb huzatot.

Fiatalok és felnőttek számára

Azok számára, akiknek nincsenek különösebb egészségügyi problémáik, a pamut huzatot ajánljuk, mert véd a foltok, a nedvesség és a por ellen.
Használata főként a nyári hónapokban ajánlatos, amikor hajlamosak vagyunk többet izzadni, de akkor is, ha ágyban fekszünk influenzával.

Gyerekek, inkontinenciában szenvedők és idősek számára

Ha elképzelhető, hogy alvás közben a matrac átnedvesedik, a vízhatlan védőhuzat használatát ajánljuk. 100%-os védelmet nyújt a nedvesség, a foltok és a kellemetlen szagok ellen.A felső réteg100% pamut,az alsó réteg 100% poliuretán 90°C-on mosható.

Posted in hasznos ötletek | Leave a comment

Már nem jó vele? Cserélje le!

 

cserelje_le_ketto

Eleinte tökéletesnek látta – bizonyára az is volt. A vele töltött felejthetetlen éjszakák után reggelente feltöltődve, vidáman indult neki a napnak. Úgy érezte, szétfeszíti az energia, és a munkahelyén sincs lehetetlen feladat. Napközben már az estét várta, hogy újra együtt lehessen vele.
De aztán telt-múlt az idő,hónapok, évek, és egyre több hiba került felszínre..Olyan dolgok,amelyek eddig sosem tűntek fel. Eleinte még győzködte magát, mondván, biztosan Önnel van a baj, de aztán egyre roszabb lett, és világossá vált, hogy ez nem lehet csak az Ön hibája. Már nem érzezte vele olyan jól magát, sőt ha őszinte akar lenni önmagához, talán… meg is unta egy kicsit.

Persze, fájdalmas a felismerés, de ha már így alakult, ne keseregjen túl sokáig, inkább cserélje le! Az nem kifogás, hogy már megszokta: itt most az egészség és a kényelem a tét!

Hogy”kiről”is beszélünk? Természetesen az elnyűtt, kifeküdt, és valószínűleg poratkáktól hemzsegő régi ágymatracáról, amit már rég ki kellett volna dobnia, de különböző okokra hivatkozva még mindig nem tette meg.

 A kényelem jár Önnek!
Ugye Önnek is kellemetlen,hogy nap mint nap sajgó nyakkal vagy derékkal ébred , hogy reggelente, az ágyból kikelve még erőteljesebben kínozza az allergia mint egyébként?
Újra öné lehet az energiától feltöltött gondtalan reggelek érzete,ha beruház egy új, jó minőségű ágymatracba.

 Válassza az Önnek legmegfelelőbbet
Mivel a piacon óriási a választék,bizonyos matracok hasonlóak míg mások teljesen különbözőek,szeretnénk segítséget nyújtani a megfelelő ágybetét kiválasztásában.

 Hogy hogyan is kezdje a keresést?
Ha biztosra akar menni végig kell gondolnia hogyan szeret pihenni,oldalt,hason,háton esetleg mindenhogy.Nem mindig a kemény matrac az igazi…Bárhol is vásároljon mindenképp próbáljon ki több változatot,az alvásmódjának megfelelő pózban feküdjön a matracon legalább 5 percig.Egy jó matrac felveszi a test vonalát és a gerinc természetes “S” formáját megtartja,így csökkentve a gerinc,hát,és izom fájdalmakat.Az ágybetét huzata lehetőleg antiallergén legyen.

 Ha általában hanyatt fekve alszik …

…keményebb ágyra van szüksége. Ebben a testhelyzetben a testsúly az egész ágy felületén oszlik el, de a gerincnek erős alátámasztásra van szüksége.

 Ha általában hason fekve alszik …

…válasszon közepesen kemény matracot, amely felveszi a teste alakját, és egyenletesen osztja el a testsúlyt. Az Ön számára ez a legmegfelelőbb matrac, a puhaság és a keménység gondosan kialakított kombinációja kényelmet, mégis kiváló gerinc alátámasztást biztosít.

 Ha általában az oldalán fekve alszik …

…válassza a legpuhább matracot, hogy védje a vállát, a csípőjét és a bokáját. A túl kemény matracon való alvás zavarhatja a vérkeringést, ezért Ön egész éjszaka forgolódik, vagy akár fel is ébredhet.

 Ha általában többféle testhelyzetben alszik …

…azt tanácsoljuk, puha vagy közepesen kemény matracot válasszon, amely nem sérti a kiálló testrészeket vállat, csípőt, térdet, stb.. Ha aggódik, hogy esetleg nem jól dönt, akkor vásároljon olyan matracot, amely egyik oldalán puhább,a másikon pedig keményebb. Így könnyedén a keményebb vagy a puhább oldalára fordíthatja.

Többé nem kell attól tartania, hogy véletlenül nem a megfelelő matracot választja.
A matrac kiválasztásakor ne az ár legyen az egyetlen feltétel! Manapság kiváló minőségű matracot kaphat kevesebb pénzért.

Posted in hasznos ötletek | Leave a comment

Memóriahab: mi az amit tudnunk kell róla?

Valószínűleg sokszor hallott már a memóriahabról, erről a forradalmi anyagról, amely, kivételes tulajdonságainak köszönhetően, számos termék előállításakor alkalmazható.

memory_kez

A memóriahab megtalálható cipőkben, autóülésekben, sőt még az alsóneműkben is, de leggyakrabban matracoknál alkalmazzák.

Eredetileg űrutazásokhoz fejlesztették ki – most ez a legnépszerűbb matracanyag.A memóriahab története a közelmúltban kezdődött, amikor a NASA olyan megfelelő anyagot keresett, amely csökkenti az űrhajósok testére nehezedő nyomást az űrrakéta fellövésekor.

A hetvenes évek elején tehát a NASA kutatóközpontja különféle anyagokat tervezett, amelyek fellövéskor megvédik az űrhajósokat a gravitációs erő hatásától. Sikerük titka egy magas fejlettségű anyag volt – a viszkoelasztikus memóriahab, amely képes volt felvenni az ember alakját, de a nyomás elmúltával visszanyerte eredeti formáját.

Az űrhajókból az ágyunkba

memory_matrac

 

A gravitációs erő által kifejtett nyomás csökkentésében játszott pozitív szerepe miatt a memóriahabot hamarosan az ágyhoz kötött betegek orvosi kezelésében is alkalmazni kezdték,hogy csökkentsék a sebeikre és az egész testükre nehezedő nyomást. A memóriahab kivételes tulajdonságainak köszönhetően hamarosan az egész világon elterjedt.

A memóriahab olyan érzést kelt, mintha lebegnénk,kényelembe burkolja testünket és egyenletesen oszlatja el a testsúlyt a matrac felületén.A memóriahabból készült belsővel rendelkező matrac tökéletesen felveszi a test alakját ,hőmérsékletét és elvezeti a feszültséget. Ha a testre nem nehezedik nyomás, javul a vérkeringés: a testnedvek szabadon áramlanak a testben, anélkül, hogy nyomást gyakorolnának a hajszálerekre.

A memóriahabos matrac tehát különösen alkalmas azok számára, akik derék-, nyaki és csípőfájdalomban szenvednek.

A memóriahab felveszi az Ön alakját és hőmérsékletét: olyan, mintha egy felhőn aludna!

A memóriahab nyitott cellás szerkezetű viszkoelasztikus habból készül. Más habokkal összehasonlítva nagyobb a sűrűsége és érzékenyen reagál a hőre.

Ez azt jelenti, hogy egyedi szerkezete miatt tökéletesen alkalmazkodik az emberi test alakjához és súlyához, de a nyomás megszűntével a memóriahab lassan visszanyeri eredeti formáját.

Egy keményebb anyaggal kombinálva a memóriahab ideális alap az alváshoz. A memóriahab önmagában túlságosan puha ahhoz, hogy a matrac teljes szerkezete belőle készüljön, ezért keményebb anyagokat adnak hozzá, hogy alátámasztást nyújtson a testnek és biztosítsa a gerinc ergonómiailag helyes pozícióját.

Azok számára, akik már meglévő, hagyományos ágyukon, régi kanapéjukon szeretnék megtapasztalni a memóriahab előnyeit van egy jó hír: megtalálhatóak a memóriahabból készült fedőmatracok. Ezek a 4cm vékony, levehető huzattal ellátott, puha fedőmatracok felújítják a kifeküdt, régi ágyakat, és biztosítják a memóriahabos matracon való alvás összes előnyét.

Posted in hasznos ötletek | Leave a comment